Szeretnék röviden bemutatkozni mindazoknak, akik még nem ismernek. Bakai Kálmán vagyok, 1964-ben születtem Budapesten. Kistarcsán nőtem fel, 35 éve élek Kerepesen családommal a Mártírok utcában. Feleségem, két lányom és öt unokám van. Tanulmányaimat Kistarcsán kezdtem, majd Budapesten szereztem műszaki végzettséget.
Több helyen dolgoztam területi vezetőként, művezetőként. Egy nagy nemzetközi telekommunikációs cégnél dolgozva több település internet és kábel TV szolgáltatásáért voltam felelős. Megválasztásom előtt a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatalában dolgoztam. 10 éve vagyok a 8-as körzet képviselője, négy és fél éve Kerepes Város Alpolgármestere. Nehéz időszak áll mögöttünk. Megválasztásunk után egyből jött a Covid járvány, majd a háború és az energia válság. Intézményeink költségei a megugrott árak miatt jelentősen nőttek, míg a bevételek nem. Így csak kis lépésekben tudtunk előre haladni. Azonban nem adósodtunk el, és van némi tartalékunk. Több fejlesztést szerettünk volna megvalósítani, de a beadott pályázatok forrás hiányra hivatkozva elutasításra kerültek.
Bizakodó vagyok a jövőt illetően, hogy a megszerzett tapasztalattal, kitartással és jó csapat munkával az eltervezett fejlesztéseket, beruházásokat meg tudjuk valósítani. A közbiztonságot és a köztisztaságot tovább tudjuk javítani a kamera rendszer bővítésével, a közterület felügyelet megerősítésével. Egy tiszta, rendezett, biztonságos várost szeretnék minél több kulturális és szórakoztató programmal. Ehhez kérem továbbra is megtisztelő bizalmukat és támogatásukat magam és a SZAT egyesület jelöltjeként újra induló Gyuricza László Polgármester részére.